Nagy várakozással készültünk a november 6-án, a Design Terminálban megtartott 5. Civil Licitre, hiszen első alkalommal vettünk részt a rendezvényen.
A program a környezeti és társadalmi fenntarthatóság különböző területeit ábrázoló művészi fényfestéssel kezdődött, majd a ráhangolódás és a köszöntő beszédek után elkezdődött a fenntarthatósági aukció, melynek fővédnöke Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes volt. A licitáló szervezetekről készített rövid kisfilmek megtekintését követően a civil szervezetek képviselői mutatták be röviden az árverésre hozott szolgáltatásukat, majd Winkler Nóra és Novák Péter vezetésével elkezdődött maga a licit. Igazi pezsgő hangulat jellemezte az eseményt, melynek közepette tíz szolgáltatás kelt el, több mint kétmillió forint értékben. Az árverésen licitáló szervezetek a Nextent Informatika Zrt., a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország Zrt., BP Business Service Centre Kft. és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium volt.
Szolgáltatásunkat, a Civil Licit támogató partnere, a Nextent Informatikai Zrt. vásárolta meg. Nagyon örülünk a leendő együttműködésnek és bízunk abban, hogy gyümölcsöző kapcsolat veszi kezdetét, amely lehetőséget ad arra, hogy együtt tehessünk a fenntarthatóságért, környezetünk védelméért, a zöld beszerzés népszerűsítéséért!